Tavasz nyitó verses délután
- 03. 20-án tavasz nyitó verses délutánt rendeztünk az iskolában.
Az alsó tagozatosok közül 18 gyermek, a felső tagozatból 9 diák vett részt a jó hangulatú, nívós szavalatokat felvonultató versünnepen.
Az eddigi tapasztalatok alapján évről évre egyre ügyesebben készülnek fel a gyerekek. Jó látni azt, hogy egy-egy kisdiák mennyit fejlődik az évek során.
Hallhattuk az alsósok előadásában például Juhász Magda Álomhajóját, valamint Varró Dániel: Szösz nénéjét, Csukás István Nagy papucstolvaját, Muhi János egyik nagyon megható versét, melynek címe: Mesélj, apu!
A felső tagozatosok már kicsit komolyabb szavalatokkal álltak elő, említés képpen Ady Elbocsátó szép üzenet c. költeményét, valamint Csokonai Vitéz Mihály legismertebb költeményét, a Reményhez címmel.
Reméljük jövőre is ilyen szép létszámmal készülnek majd fel a diákok.