Telefonszám

06-77/557-040

Szakkör

BESZÁMOLÓ

NTP – INNOV- 21   

 

       „A természet hangja” elnevezésű komplex tehetséggondozó programunkat a 2021/2022-es tanévben valósítottuk meg.

         A programban 40 tanuló vett részt, 20 alsós és 20 felső tagozatos diák. A foglalkozásokat két csoportban tartottuk két vezető tanár és segítő pedagógusok bevonásával. Terepmunkán és külső programokon együtt vettek részt a csoportok. 

      Településünk és iskolánk természeti adottságai lehetővé teszik tanulóink természettudatos nevelését. Mivel intézményünk 2015 óta Örökös ÖKO iskola, erre tudatosan is nagy hangsúlyt fektetünk mind a tanórai, mind a tanórán kívüli oktatásban – nevelésben. 

      Foglalkozásaink helyszíneként gyakran választottuk az iskola parkját. Itt végeztünk talajvizsgálatokat, megfigyeltük a fészkelő madarakat, madáretetőket, madárodúkat helyeztünk ki, rendszeresen etettük a madarakat. A parkban elhelyezett meteorológiai mérőállomás segítségével rendszeren követhettük az időjárás elemeinek változását.

      Településünkön is sokféle megfigyelést végezhettünk. A faluban megfigyelhettük a táj és a kultúra összefüggéseit, a falusi élet jellegzetességeit. A falu határában a talajféléket vizsgálhattuk, kerestünk felszíni vizeket, a közeli erdőben pedig Kisszállás természeti értékeit ismerhettük meg. 

       Megfigyeléseinket mindig rendszereztük, elemeztük. Foglalkozásainkat igyekeztünk játékosan szervezni. Gyakran alkalmaztuk a páros és kooperatív munkaformát, ahol mindenki az életkorának megfelelően kapta feladatát és ahol egymás segítése, támogatása nélkülözhetetlen volt. Építettünk a tanulók előzetes ismereteire, tapasztalataira. 

       A program segítségével komplex szemléletmód kialakítására törekedtünk. A gyakorlati  tevékenységek révén komplex képet alakítottunk ki a környezetünk időjárásáról, természeti élőhelyekről, környezetvédelemről, megújuló energiaforrásokról. Ezeket belehelyeztük a falu életébe, így reális képet kaptak a tanulók a település helyzetéről, a környezettudatosság fontosságáról. 

     A tapasztalatok megfogalmazásakor nem csak a természettudományos kompetenciáik fejlődtek, hanem logikai, matematikai, nyelvi, vizuális területen valamint összefüggések felfedezésében, következtetések levonásában is erősödtek. 

   A programok segítségével interaktív módon, tapasztalás útján jutottak el a környezeti nevelés legfontosabb témáihoz. Mélyítette a tehetséges gyerekek tudását, motivációt kaptak az önálló kutatásra, kísérletezésre, ezzel erősödtek digitális kompetenciáik is. 

    Az iskolán kívüli programok, kirándulások is részei voltak a tehetségprogramnak. A budapesti Természettudományi Múzeumban a kiállítások megtekintése mellett múzeumi foglalkozáson vettek részt a tanulók. Jártunk a szegedi Vadasparkban, a Paksi Atomerőműben, a Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium laboratóriumában, és a helyi szennyvíztisztító telepen is. Itt olyan anyagokkal, információkkal ismerkedhettek meg, amit az iskolai helyszínen nem tudtunk volna biztosítani. Ezzel is szélesedett látókörük, komplexebb módon tudják átlátni a jelenségeket. 

   A programban tárgyi eszközök beszerzésére is sor került, pl.: magaságyások, környezettudatos társasjátékok, meteorológiai állomás, detektív koffer, komposztáló, szelektívgyűjtő kukák, mikroszkóp. Ezekkel az eszközökkel tanórákon nem találkoznak a tanulók, nincs lehetőségük kipróbálni, kísérletezni vele. Az eszközök használata során lehetőségük volt a kreatív gondolkodásra, a megfigyelésre valamint a motiváltság fenntartására is. 

Szerencsés Andrásné, Kádár Barnabás

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support